Máté mindenevő, két aprócska kivétel létezik, a sárgaborsó főzelék és a tojásos nokedli, de ezeket is megeszi, csak nem szereti. Így aztán nem is olyan nagy kunszt olyat főzni, amit szívesen eszik. Az évek során azonban kiderült, hogy ennyire mégsincs könnyű dolgom, ugyanis a tartalmas leves + édes második fogás szerinte nem ebéd, mert olyan, mintha pont a lényeg, a főétel maradna ki. Ez alól a tétel alól a szabályt erősítő kivétel a császármorzsa, amit valamilyen okból mégis elfogad tisztességes második fogásnak. Ki érti ezt? Mindenesetre ez nekem jó hír, ugyanis a gyerekek is és én is nagyon szeretjük.
A smarnival sok kisérletem volt, és aztán Anyu receptje vált be (természetesen:))
A recept leírásával könnyű dolgom van, mert ezt már pár éve feltettem az egyik főzicskélős oldalra. Tehát:
1/4 l liszt
1/4 l gríz (búzadara)
1/2 l tej
4 tojás
2 ek cukor
1 vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
2-3 ek olaj a sütéshez
esetleg mazsola, de ez elhagyható
A morzsához a lisztet, a darát , a cukrot, vaníliás cukrot és a tojássárgájákat simára keverem a fél adag tejjel, majd hozzákeverem a maradék tejet, és az egészet 1 órára a hűtőbe teszem. Így a daraszemek jól megdagadnak, ettől lesz majd morzsás.
Egy mély teflonserpenyőben nagyon forróra hevítem az olajat. Közben felverem a félretett tojásfehérjét habnak és hozzákeverem a hűtőben pihentetett tésztához. Ha az olaj már forró, akkor az egész tésztát beleöntöm. Ha barna kérget kapott a külseje, akkor favillával elkezdem átforgatni. Ezt kell addig forgatni, amíg már egy pici folyós rész sincs benne.
A tetejére a már említett (lekvárnak indult) eper-szósz került, fél perc alatt elfogyott az egész!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése