Az eredeti receptet a Nők Lapja konyha októberi számában találtam. Az újságban szarvasraguról van szó, és bár imádom a szarvashúst, mégsem abból készítettem. Aki azt gondolja, hogy ennek anyagi okai vannak, nem téved, egy kiló húsért 4000 Ft-ot nagyon soknak találok. Arra gondoltam, hogy marhából is jó lesz ez, és igazam lett. Az előkészületek csak picivel tartanak tovább, mint a zöldség és a hús felaprítása, utána csak be kell tenni a sütőbe 2-3 órára. Pont vasárnapra való étel. Van még egy-két módosítás a receptben, de az alap ugyanaz.
Állítólag 4 személyre szól a recept, szerintem inkább 6:
60 dkg marhalábszár
8 dkg zsír
5 cent pálinka
1 kisebb zellergumó (nem fás)
2 szál sárgarépa
1 karalábé
70 dkg sütőtök (pucolt mennyiség)
3 csipet kaukukkfű
3 db babérlevél
5 dl vörösbor
6 dkg vaj
só, fehérbors
10 dkg füstölt szalonna
4 ek méz
1 ek szárított zsálya
olaj
Hosszú a bevásárló lista, de a zsályán kívül nincs benne extraság.
Előkészületek: 2,5 cm-es kockákra vágtam a marha lábszárat, vékonyan felszeleteltem a sárgarépát, a zellert, a karalábét és a sütőtökből 20 dekányit. A szalonnát apróra felkockáztam. Előmelegítettem a sütőt 160 fokra.
A zsírt felolvasztottam egy nagyobb serpenyőben és a húskockák minden oldalát átpirítottam benne. Ekkor jött a móka: a fél deci pálinkát ráöntöttem és flambíroztam a marhahúst. Biztonsági felszerelésnek a kezembe vettem egy fedőt, de nem volt rá szükség, habár jó magasra csapott fel a kékes láng. Amikor kialudt a láng, hozzáadtam a finomra szeletelt zöldségeket, a kakukkfüvet, babérlevelet, sót. Kis pirítás után felöntöttem a fél liter borral és még kb egy deci vízzel, annyira, hogy ellepje. Az egészet egy magas falú tepsibe öntöttem, rátettem a szalonnát, alufóliával lefedtem és beraktam a sütőbe. Időnként (fél óránként) ránéztem, és ha nagyon elpárolgott a leve, vízzel utána töltöttem. 2-3 óra kell, mire a hús igazán puha lesz.
A maradék sütőtököt 2-3 centis kockákra vágtam, és beleforgattam egy kevés (1 ek) olajba. Amikor már majdnem kész a hús (olyan 2-2,5 óra táján) egy külön, sütőpapírral bélelt tepsiben betettem a hús mellé sülni a tököt. Eközben összekevertem a mézet a zsályát, a sót és némi fehérborsot. 15 perc sütés után a sütőtökre csorgattam a mézes-zsályás keveréket, és újabb 10-15 percig sütöttem.
Amikor kész volt, a marharagura halmoztam a sütőtököt, ez köretként is funkcionál.
Bár még csak egyszer készítettem el, nálam bekerült a kedvencek közé, nagyon összetett íze van, és frissen az igazi!
2012. október 26., péntek
2011. szeptember 20., kedd
ajváros tészta fetával

Hát igencsak elhanyagoltam az írást. Mire ideülnék este, addigra már semmi kedvem nincs az egészhez. Node, próbálom pótolni a dolgokat.
Pár hete készítettem egy jó nagy adag ajvárt, megpróbáltam úgy tartósítani, ahogy a lekvárjaimat (kevés szalicil + dunszt), de valószínűleg száraz dunsztba kellett volna tenni, mert pár napon belül az össze megromlott. (Mármint amit addig még nem ettünk meg). De nem vagyok én aza feladós fajta, nekiveselkedtem még egyszer, két bőséges étkezésre való adagot csináltam, ez nem romlott ránk.
Tehát az ajvárhoz:
10 db kápia paprika
1 db padlizsán
2 dm paradicsom
Mindent (mosás után) rádobtam a nagy sütőtepsimre, és forró sütőbe toltam, kb 15 perc múlva megforgattam, és sütöttem még 20 percig. Ezután a paprikákat gyorsan egy sütőzacskóba tettem, állítólag bármilyen zacskó jó, de féltem, hogy esetleg valami mérgező anyag kioldódhat hő hatására, ezért tettem sütőzacskóba. Itt hagytam kihűlni. Ezután már kényelmesen meg lehet hámozni a paprikát, a padlizsánt és a paradicsomot is kiugrasztottam a bőréből, és az egészet összeturmixoltam 3 gerezd fokhagymával.
A tésztához, és a szószhoz:
40 dkg spagetti
5 dkg feta (piacon igen olcsón lehet venni)
a fél adag ajvár szósz
2 dl tejszín
3 gerezd fokhagyma
2 ek olaj
só, bors
A tészta főzővizét felteszem (1 ek olaj +1 nagy csipet só a 3 liter vízbe), közben egy nagy serpenyőben olajat melegítek, ráteszem a fokhagymát, és amint megérzem az illatát, lehúzom. Ráöntöm az ajvárt, a tejszínt, sózom, borsozom, és alacsony hőfokon mártást főzök belőle. Végül hozzáteszem a kifőtt tésztát, a feta egy részével összekeverem, a másik részét a tetejére morzsolom. Ha a szószt egyik este elkészítjük, igazán gyors ebéd!
2011. szeptember 8., csütörtök
Kéksajtos- rozmaringos afrikai harcsa
Máté szülinapjára készítettem ezt a vacsorát. Saját kreálmány a recept. Rendkívüli előnye, hogy kb 5 percnyi előkészületet igényel, aztán csak várni kell, mire megsül. Köretként gewrslit ettünk, ha már egyszer úgy bejött a múltkori halhoz.Az afrikai harcsának nincs jellegzetes halíze, más hallal nem biztos, hogy jó ez a recept, esetleg csirkemellel még el tudom képzelni. A tálalás és a fotózás hagy némi kívánnivalót maga után, de mentségemre szóljon, hogy egy nagyon hosszú és fárasztó kirándulás estéjén készült ez a vacsora, és rettentő éhes voltam már. Maradék persze nem maradt. :)
Hozzávalók:
75 dkg afrikai harcsafilé
10 vékony szelet bacon
1 nagy pohár tejföl
2 szál rozmaring
4 dkg erős ízű kék sajt
Előmelegítem a sütőt 220 fokra. Egy közepes tepsiben megágyazok az étzelnek: leterítek 5 szelet bacont. Erre jöhet rá a harcsafilé, nekünk a 75 dkg két óriási szelet volt, felezve bőven elég négyünknek, sózom. Elkeverem a tejfölben az apróra tépkedett rozmaringot és a szétnyomkodott kék sajtot, ezt is sózom. Ez kerül a harcsaszeletekre, majd betakargatom a maradék bacon-nel. Mehet is a sütőbe 35 percre. A sózásnál számítsuk bele, hogy maga a bacon is sós!
2011. augusztus 28., vasárnap
Pompadour-szelet
Szeretem megjegyezni, hogy mit honnan, kitől tanultam. Ezt a receptet például a mostani lakástulajunknak köszönhetjük. Kicsit alakítottam rajta egy máshol olvasott recept alapján. Nem nagy kunszt elkészíteni, de nagyot lehet vele aratni. 6 fős adag.
500 g csirkemellfilé szeletelve
500 g sertéstarja szeletleve
2 ek olaj
4-5 közepes fej hagyma
2 ek cukor
2 ek mustár
1 nagy doboz tejföl
20 dkg reszelhető sajt
margarin a tepsi kikenéséhez
A sütőt előmelegítem 200 fokra. A hagymát félkarikákra vágom (fé
lbe, aztán szeletelem), és a 2 ek olajon fedő alatt puhára párolom. Közben a húst kiklopfolom, sózom, borsozom, és leteszem a kivajazott tepsi aljába (nekem két közepes tepsiben fért el). Az a jó, ha vegyesen tesszük a kétféle húst, de lehet külön is sütni őket, csak akkor kell egy kis olaj a csirkemell alá. Ha a hagyma megpuhult, leveszem a fedőt és rászórom a cukrot. Ez pár perc alatt karamellizálódik, hozzáadom a mustárt, elkeverem, és lezárom a főzőlapot. Elegyengetem a párolt hagymát a hússzeleteken. A sajtot lereszelem, összekeverem a tejföllel és megsózom, majd ezt a maszzát rákenem a hagyma tetejére. Mehet is a sütőbe, 40 perc alatt szépen egybesülnek az ízek és átsül a hús is. Én krumplipürét szoktam hozzá készíteni.
2011. augusztus 26., péntek
Hamis Caesar saláta
Meleg, hőség, forróság... gatyarohasztó, banánérlelő, emberolvasztó, gusztustalan idő van. Eleinte próbáltam kevés ideig főzős dolgokat kitalálni, de aztán feladtam: teljesen mindegy, hogy begyújtom-e a sütőt, vagy sem, így is- úgy is csak vegetálunk ebben az időben. Valamilyen laktató zöldséges ételt kerestem, így jutott eszembe a Caesar saláta. Egy receptes oldalon nézelődtem, és csak tátottam a számat, hogy emberek képesek saláta recepteken összeveszni. Node, nem is ez a lényeg. Pár receptet átböngésztem, és e mellett döntöttem, mondhatom: szerencsére. Tegnapelőtt átjöttek a barátaink, nekik is ezt készítettem, duplázva az adagot, és nem győztem bezsebelni a dicséreteket.
Persze ezt-azt megint változtattam, az enyém így készül (4 személyt jól lakató adag) :
A pácolt húshoz:
300 g csirkemell apróra kockázva
2 ek szójaszósz
3 ek (olíva)olaj
2 ek méz
3 ek mustár
só, bors
A salátához:
1 közepes fej kínai kel, vagy 1 nagy fej jégsaláta
kb 10 cm-nyi póréhagyma
2-3 paradicsom
10-15 szem fekete olajbogyó
A pirított kenyérkockához:
250-300 g szikkadt kenyér 1,5*1,5 cm-es kockákra szabdalva
1 dl olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
A szószhoz:
1 pohár joghurt, vagy kefir
1 ek méz
3 ek majonéz
2 ek mustár
A húst bepácolom, és egy órán át a pácban hagyom (szegényt). Ezután előmelegítem a sütőt 200 fokra, a felkockázott kenyeret a nagy tepsiben szétterítem, és meglocsolom a fokhagymás olajjal. Forró serpenyőbe öntöm a húst a páccal együtt, és addig sütöm időnként kevergetve , amíg a méz szépen meg nem karamellizálja a húst oldalait. Mire felszeletem a zöldségeket, és elkészítem a szószt minkét meleg hozzávaló megsül. Összeöntöm a szilárd alkatrészeket, és a tányéron mindenki locsolgathatja magának bőven a szószt. Andris pl 10szer kért "még tszószt".
2011. augusztus 23., kedd
Bolognai-s lasagne
Régebben a lasagne-t mindig a dobozos verzióból készítettük, de a múltkor kitaláltam, hogy megpróbálom itthoni alapanyagokból. Ahogy nézegettem a boltban a tésztaárakat eléggé elképedtem. Mivel Anyu a tavasszal megmutatta, hogy kell házilag tésztát készíteni, kitaláltam, hogy úgy lesz a leggazdaságosabb, ha a tésztát is én gyúrom. Nem egy nagy ördöngösség.
Az ne tántorítson el senkit, hogy lapos lett a lasagne, közepes méretű tepsiben csináltam, kisebben jobb lett volna.
a tésztához:
1 egész tojás
30 dkg finomliszt
kb 1-1,5 dl langyos víz
A liszt pontos mennyiségét nem kell betartani, a lényeg, hogy miután mindent alaposan összegyúrtunk, kemény tésztát kapjunk, de azért olyat, amit még nagy erőlködés nélkül vékonyra tudunk nyújtani. Ezután lisztezett deszkán a lehető legvékonyabbra, kb 2 mm vastagra nyújtom és kb 12- 15 téglalap formájú alakot vágok ki belőle, a méretet a tepsi határozza meg. A leszakadó részeket sem kell kidobni, pont jól ki lehet vele egészíteni az esetleges hézagokat a tepsiben.
A többi hozzávaló:
1 nagy fej vöröshagyma
30-40 dkg darált hús
1/2 liter paradicsomlé, vagy 1/4 liter passzírozott paradicsom püré
1 ek olaj
só
bors
oregánó, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű tetszés szerinti mennyiségben
1 kis doboz tejföl
20 dkg reszelhető, pirulós sajt (pl. trappista)
Előmelegítem a sütőt 180 fokra. Elkészítem a mártást. Felkockázom a hagymát, és megfuttatom az olajon, ráteszem a darálthúst, sózom, borosozom, és kb 10 perc alatt összesütöm az egészet. Ráöntöm a paradicsomlét, a fűszereket, és pár percig forralom, amíg kissé besűrűsödik.
Az összeállítás: Ha 3 réteg tészta lesz, akkor a tepsi aljába teszek 1/5 rész mártást, ráfektetem a tésztalapok 1/3-át, majd ezeket megkenem tejföllel. Ezt megismétlem kétszer és a tetejére teszem az utolsó 1/5 rész szószt. Vastagon megszórom sajttal, és mehet is a sütőbe 30-40 percre. Mire a sajt megpirul a tetején a tészta is szépen megfő a fűszeres lében.
Ez tényleg 2 felnőtt-2 gyerekes adag, ha valaki vendégeket vár, feltétlenül duplázzon rá a mennyiségekre!
2011. augusztus 19., péntek
ananászos csirkenyársak
Na, megint jól eltűntem, próbálok szorgalmasabb lenni. A kifogás kb annyi, hogy a nyaraláson hagytam a fényképezőt (szerencsére a barátainkkal voltunk, akik még tovább maradtak, így ők majd alkalomadtán visszahozzák). Emiatt sajnos csak mobilos béna fotó készült Lari tigris tortájáról, a többi fogásról meg semmilyen. :S
Node megtaláltam ezt a régebben fotózott finomságot. Igen, megint valami gyümölcsös, pedig esküszöm, nem csak ilyet eszünk. :) Most csináltam először ilyet, de lesz még folytatása, nagyon különös íze van: édes, csípős, savanykás egyszerre. Próbálom magam minimális szinten hozzászoktatni a csípős dolgokhoz, ez ennek a projektnek volt a része.
50 dkg csirkemellfilé
1 doboz ananászkonzerv
2 kápia paprika (vagy kaliforniai)
3 kis fej hagyma (lila is lehet, nekem vörös volt itthon)
a szószhoz:
1 dl szójaszósz
1 dl olívaolaj
2 kk őrölt gyömbér
2 ek méz
1 fél kisebb csili (kb kisköröm méretű) apróra szeletelve
6-8 hurkapálcika, én nem találtam sehol hurkapálcát, így az erdőben szedett faág kisebb ágacskáit jó alaposan lemostam, megdörzsölgettem és vízbe áztattam.
Előmelegítem a sütöt 200 fokra. Mindent feldarabolok kisebb, 2*2 centis kockákra és felváltva a nyársakra húzom őket. A húst is meglepően könnyű felnyársalni. :) Keresztbe fektetem egy kisebb tepsin, úgy, hogy ne érjenek le a nyársak sehol. Összekeverem a szósz összes hozzávalóját és kb a negyedével jól átkenem a nyársakat, majd betolom a sütőbe és 8-10 percenként egy újabb negyedrész szósszal átkenem. 35-40 perc alatt megsül. Ezalatt elkészítettem a rizst, ezúttal ebbe is tettem a mogyoróvajból és reszeltem hozzá egy kis citromhéjat.
Mindenkinek nagyon bejött ez a kellemesen száj és lélekmelengető íz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)