A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házi. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 25., hétfő

Örmény csirkeragu és házi fagyi

Nem régiben évfordultunk Mátéval, ezt azért így, vagy úgy mindig megünnepeljük. A dolog úgy esett, hogy előző este értünk haza a nyaralásból, a délelőtt pedig esősen- borongósan telt, így nem indultunk neki nagyobb bevásárló körútnak. Tehát az itthon található fagyasztott és tartós alapanyagokból kellett valami extrát összeütnünk, sikerült is, nagyon finom lett mindkettő.

A csirkeragu receptjét Stahl szakácskönyvében találtam. Igazság szerint mogyoróval kellett volna készíteni, de nekem csak mogyoróvajam volt itthon, így azt tettem bele, így is isteni lett. A tetejére dukált volna némi friss koriander levél, de a fent említett okok miatt ez is lemaradt. Tehát az én változatom:

15 dkg dió
5 dkg mandula
3 ek mogyoróvaj
50 dkg csirkemellfilé
só, bors
1 fej hagyma
3 ek olívaolaj
5 dkg vaj
2 kk őrölt pirospaprika
1 késhegynyi csilipaprika
3 dl tejszín

A diót és a mandulát egy nagy serpenyőben, szárazon megpirítom, majd robotgéppel megőrlöm. A csikremellet apróra kockázom, sózom, borsozom. A hagymát aprólyukú reszelőn lereszelem (meglepő, de kevésbé könnyeztem, mint a kockázásnál).
Ugyanabban a serpenyőben, amelyben a magokat pirítottam összemelegítek 2 ek olajat a vajjal, és ebben megsütöm a csirkemell felét. (10 perc közepes lángon) Szűrőkanállal tányérra szedem és kisütöm a másik felét, majd ezt is kiszedem. Nekem nagyon tetszett, hogy már attól, hogy a diós-mandulás edényben sütöttem csodaszép színe lett a husinak.
Ezután adunk még egy evőkanálnyi olajat a zsiradékhoz és pár percig futtatom rajta a hagymát. Eztán hozzáteszem az őrölt dió-mandula keverék 2/3-át, a mogyoróvajat, a paprikát, csilit, és a tejszínt. Pár perc alatt mártást főzök belőle, amikor szépen besűrűsödött visszateszem a csirkét, és 1-2 perc alatt összemelegítem.
Tálaláskor szórom rá a maradék diós-mandulás morzsát, köretnek (a szakácskönyv szerint) az örmények mindig kenyeret esznek, mi is így tettünk. Kellemesen melengető íze van, pont ilyen borús napokra való.

A házifagyit kísérletképpen csináltam, Lari lányom ugyanis "tigrises fagyitortát" rendelt a születésnapjára. Van ám fantáziája, mert még szerintem soha nem látott parfét, így ő maga találta ki ezt a fagyitorta dolgot. Már ki is gondoltam, hogyan oldom meg azt a nehéznek tűnő feladatot, elöljáróban annyit, hogy ehhez hasonló, csak barackos fagyi lesz a torta belsejében.
A recept az egyszerű, de nagyszerű kategóriába tartozik:

10 dkg cukor porrá őrölve (vagy eleve porcukrot is tehetünk bele, csak nekem az sosincs itthon)
2 dl habtejszín
15 dkg gyümölcs (én 8 dkg fagyasztott málnát, és a lekvárnak indult eperszószomból tettem bele, ezzel együtt felére csökkentettem a cukrot, tehát csak 5 dekát adtam hozzá)
1 ek rum

A cukrot megdarálom robotgéppel, rázuttyantom a gyümölcsöket, ezzel is darálom egy kicsit. Ha valaki olyan szerencsés, mint én, és kapott nászajándékba egy mindent tudó robotgépet, akkor annyi teendője van, hogy kicseréli a késeket habverőfejre, hozzáönti a tejszínt és a rumot és visszakapcsolja egy picit még a gépet. Aki nem ilyen szerencsés, öntse át a gyümölcsös cuccot egy tálba, és ott folytassa kézi robotgéppel. Aki még ennyire sem szerencsés, az kézi habverővel haladjon tovább. A többiek meg bele se kezdjenek ilyesmibe. :)
Ezután jön a fagyasztás, vagyis beleöntöm az egész masszát egy műanyag tálba, rányomom a tetőt és lefagyasztom. A teljes szilárdulásig nekem 3 óra telt el. Kb fél liter fagyi lesz belőle.

2011. július 22., péntek

kovászolt kenyér


Mindig próbálok természetesebben főzni, így nem sok idő kellett, mire eljutottam a házi kenyér sütögetéshez. Nincs gépem hozzá, de nem nagy munka, bedagasztom, megkelesztem, és kisütöm a sütőben. Lehet, hogy az energiafogyasztással ugyanannyira jön ki, mint a bolti, de legalább tudom, mit eszünk. Nem mondom, hogy minden napra sütök, és a nyári hőségben (ami most éppen nincs) ritkán szánom rá magam, hogy még jobban befűtsek, de télen nagyrészt ilyet eszünk.

Olvasgattam recepteket, vettem egy olcsó kenyeres könyvet is, ott akadtam rá erre a kovász receptre. Igaz, a könyvben kellene még bele élesztő is, de én azt kihagytam és helyette jó sokáig kelesztettem. Szóval vállalkozó kedvűeknek ajánlom, és azoknak, akiknek van elég türelmük kivárni a kelesztési időket.

Kovász alaprecept:

200 g teljes kiőrlésű rozsliszt (bioboltban vettem, 280 egy kiló)
2 ek méz
1 kk koriander mag
1 kk köménymag
kevés liszt a tetejére

A fűszereket durvára töröm (mozsárban), és az egész cuccot összekeverem annyi vízzel, hogy sűrű, egyenletes masszát kapjak. Behintem egy kevés liszttel és meleg helyre teszem 3 napra. Minden nap 2-3 alkalommal átkeverem, a 2. napon már látszódnak pici hólyagok, és ez fokozódik a 3. napig. Ez kész is van.

A kenyér:

30 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
30 dkg búzaliszt (én simalisztet használtam, de itt is jobb a teljes kiőrlésű)
1 ek só
20 dkg kovász (a fenti adag)
3-4 dl langyos víz
1 ek olívalolaj

A száraz alapanyagokat összekeverem, hozzádolgozom a kovászt, az olajat és a vizet. kb 5-10 percig dagasztom, majd ha már elfáradt a kezem, meghintem a tetejét egy kevés liszttel és letakarva meleg helyen kelesztem. Sokáig tart, mire a duplájára kel, 6 óra kb. Ekkor visszanyomkodom, és átteszem a kenyérformába (két formába elegendő adag), megint a duplájára kelesztem, ez másodszorra már kevesebb idő, 1,5-2 óra. A formát jól olajozzuk ki, én itt elrontottam, szenvedtem is a kenyér kioperálásával. Ha szépen megdagadt, vízzel megkenem a tetejét180 fokra előmelegített sütőbe teszem, és időnként újra vízzel megkenegetve tűpróbáig, barnulásig sütöm, kb egy óra.
A kenyér laktató, tömörebb, mint a bolti, de szerintem sokkal finomabb. A képen látszik, hogy ez, amely legalább 60 %-ban teljes kiőrlésű rozslisztet tartalmaz mennyire halovány barna színű. Kíváncsi vagyok a hiper-szuper rozskenyerekbe mi a fenét tesznek, hogy étcsoki színük van.